Martin Baláž, a Prologis Csehország és Szlovákia igazgatójának feladatköre újabb pozícióval bővül, és 2022. december 1-jétől a magyarországi leányvállalat vezetői feladatait is ellátja, emellett a Prologis senior alelnökévé lép elő.
Megtorpant a hazai ingatlanbefektetési piac; a koronavírus-járvány után megindult látványos bővülési trendet megakasztotta az ukrajnai háború, az energiakrízis, a világszerte megugró infláció, a gazdasági teljesítmények visszaesése, a recessziós félelmek erősödése, továbbá a monetáris szigorítások. Az ingatlanbefektetési volumen a koronavírus-járvány alatti szintre esett vissza, az idei eredmények a 2020-as, 1 milliárd eurós szintet érhetik el. Az ingatlanbefektetési terület így több szempontból is felemás évet zár: az év eleji optimizmust a bizonytalanság váltotta fel, az egyes szegmensek teljesítménye pedig nagyon eltérő, míg néhány területen szinte „megállt az idő”, mások, például a logisztika és az irodapiac kifejezetten jól teljesít. Bár a kilátások nem jók, a szakma bízik benne, hogy ha lassabban is, de folytatódik a felzárkózás a koronavírus-járvány előtti, 2019-es rekordteljesítményhez, idén azonban a tavalyinál és a korábbi várakozásoknál is gyengébb eredménnyel zárhatja az évet a szektor – összegezte Takács Ernő, a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a november 20-ai, X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.
Új mélypontra esett az európai logisztikai területek kínálata, az átlagos üresedési ráta a régióban kevéssel 2,3 százalék alatt van, ami 50 bázispontos csökkenést jelent az előző évhez képest - derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából. Bár Magyarországon ennél magasabb az üresedés szintje, a bérlői kereslet az előző negyedévben nálunk is rekordmagasságba emelkedett.
Az EU növekedési rangsor felső harmadában elhelyezkedő első félév erőteljes gazdasági növekedését követően a harmadik negyedévtől a bizonytalanabbá váló növekedési kilátások, a jelentősen megemelkedett energiaár, a növekvő építési- és finanszírozási költségek kihívás elé állítják a kereskedelmiingatlan-piac valamennyi szereplőjét keresleti és kínálati oldalon egyaránt. Mindezek emelkedő kihasználatlansági rátákat, csökkenő befektetési forgalmat és emelkedő hozamokat vetítenek előre, amely folyamatok az ingatlanok leértékelődési kockázatát hordozzák - derül ki az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből.
Gyors ütemben bővült tovább a hazai ipari/logisztikai állomány. A negyedév végén a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 4 490 200 négyzetmétert tett ki, amiből a fővárosi agglomerációban található 3 076 770 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 413 430 négyzetméter - derül ki a BRF legfrissebb számaiból. A sok átadás ellenére csökkent az üresen álló területek aránya, úgy tűnik tehát, hogy a magas kereslet továbbra is kitart.
Újabb 14 000 négyzetméternyi raktár- és irodaépülettel bővítette legújabb logisztikai parkját a Prologis. A Prologis Park Budapest – Sziget II így már közel 30 000 négyzetméternyi beépített területtel bír, emellett további 110 000 négyzetméternyi beépíthetőségi kapacitás áll rendelkezésre, amin már el is kezdődtek az újabb beruházás munkálatai.
Átadta a Liszt Ferenc Repülőtér mellett található Airport City Business Park legújabb csarnoképületét a Wing. A 6000 négyzetméter bérbeadható területű Airport City ’I’ csarnokot teljes bérbeadottság mellett adták át - áll a fejlesztő közleményében.
Hatalmas területre írt alá szerződést a CTPark Vecsés területén a JV Europe Zrt. A Samsung beszállítójaként tevékenykedő cég 50 ezer négyzetmétert bérel - derül ki a CTP Linkedin oldaláról.
Kiadta legfrissebb, ipari ingatlanokra vonatkozó számait a BRF, amiből kiderül, hogy 2022 második negyedévében 115 390 négyzetméterrel bővült a spekulatív állomány a fővárosi agglomerációban, míg a regionális piacokon 47 260 négyzetméternyi új átadást rögzítettek. Az előbbi esetében a legnagyobb új épület a HelloParks Fót volt 45 350 négyzetméterrel, míg utóbbinál a VGP Park Győr Beta csarnoka bővült 10 000 négyzetméterrel. A negyedév végén a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 4 307 950 négyzetmétert tett ki. Ebből a fővárosi agglomerációban található 2 927 900 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 380 050 négyzetméter alapterületű. A jelentős bővüléssel az üresen álló területek aránya is növekedett, utoljára 2016 utolsó negyedévében láttunk a mostaninál magasabb számokat.
Megkezdte Magyarországon az első kockázati logisztikai fejlesztését Európa legnagyobb raktárfejlesztője, a Panattoni. A beruházás keretei között egy 17 300 négyzetméteres "last mile" típusú ipari park épül Törökbálinton - adta hírül a cég. A Panattoni Park Budapest City West elindítása a cég 2021 végi magyarországi piaci debütálását követi, két, összesen 100 000 négyzetméteres telek megvásárlásával a főváros közelében.
Júniusban kapta meg a használatbavételi engedélyt a HelloParks Fót első, 45 000 négyzetméteres üteme, most pedig a következő, 26 000 négyzetméteres raktárcsarnok épül, melyre ünnepélyes keretek között az épület legmagasabb pontját jelképező bokréta is felkerült.
A Városi logisztikai és Last Mile típusú logisztikai területek - a Last Mile típusú logisztikai területek a városi logisztikán belül, a raktárból a végfelhasználóhoz történő utolsó lépéses kiszállítási pontokat jelentik - teljes állománya a KKE-15 országokban több mint 3 millió négyzetmétert tesz ki, de ezen piac fejlődése nem egyenletesen oszlik meg a régióban. A legtöbb terület Lengyelországban található (kb. 2 millió négyzetméter) - derül ki a Colliers új jelentéséből.
A CTP-nél eltöltött közel 5 év után távozik jelenlegi pozíciójából Huszlicska Dávid, és Szélesi Dániellel, valamint Móró Gáborral közösen megalapítja a magyar ipari ingatlanpiac új szereplőjét, a Greenfield Development & Advisory-t - derül ki a cég LinkedIn oldaláról.
A tegnapi, debreceni BMW-gyár alapkőletétele után most egy másik kelet-magyarországi városból, Miskolcról érkezett hír egy nagyobb ingatlanfejlesztés elindításáról. Az Infogroup egy 32 000 négyzetméteres logisztikai csarnok alapkövét tette le a miskolci Mechatronikai Ipari Park területén, melynek első ütemében egy 19 000 négyzetméteres built-to-suit gyártó- és logisztikai csarnok valósul meg.
Nemrég lépett be a magyar piacra a Panattoni, páneurópai ingatlanfejlesztő, aki a vidéki Magyarországon is jó lehetőségeket lát abban, hogy logisztikai központokat építsen. A Property Forum a cég terjeszkedési tervéről és az ingatlanszakma jelenlegi nehézségeinek kezeléséről Kemenes Lászlót, a cég magyarországi ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Hosszú távú bérleti megállapodást írt alá a Sziget Logisztikai Központ 22 000 négyzetméternyi raktárterületére a GLP és az Alza.hu. A szigetszentmiklósi logisztikai központ kivitelezése már zajlik, a raktárakra és elosztóközpontokra szakosodott fejlesztő és befektető csoport a tervek szerint 2022 harmadik negyedévében adja át az épületet.
Erősen indult az idei év a logisztikai ingatlanok piacán. 2022 első negyedévében az ágazat szereplői 125 265 négyzetméternyi területre mutattak igényt, ami éves összehasonlításban 53 százalékos növekedést jelent. Ebből kiindulva a Cushman & Wakefield legutóbbi elemzése alapján megnéztük, hogy mit jelent ez a teljes budapesti és vidéki állományhoz képest, illetve mit mutatnak a bérleti díjak.
A tavalyi év közepe óta 45%-kal emelkedtek a kivitelezési költségek a logisztikai piacon, így már nem az a kérdés, hogy elértük-e az 5 euró/négyzetméteres bérleti díjat, hanem az, hogy lesz-e ez 6 euró - mondta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója a cég maglódi raktárépület bejárásán. Nagy kérdés szerinte ugyanakkor, hogy az elmúlt években jellemző erős kereslet még meddig lesz fenntartható. A bizonytalanság ellenére (mely most minden szektort elural) a cég tovább fejleszti meglévő területeit és év végéig még három raktárcsarnok átadását tervezik összesen 130 millió euró értékben.
Jelentős bérleti tranzakció történt a hazai raktárpiacon miután a Prologis több, mint 10 000 négyzetméternyi területet adott bérbe a Prologis Park Budapest-Gyál DC4 elnevezésű logisztikai központjában. A hírt a cég saját Linkedin oldalán jelentette be.
Korábban a Portfolio elsőként írt róla, mostanra pedig a hivatalos bejelentés is megjött, hogy újabb 19 hektárral bővült a Prologis Park Budapest – Sziget II, amivel a logisztikai park már 140 000 négyzetméternyi beépíthetőségi kapacitással bír.